2015. május 25., hétfő

Hogy miért szeretek pergetni?

Voltál már úgy, hogy egész héten nem volt lehetőséged horgászni menni? Akadályozott az időjárás, még délután is dolgoztál és ne feledjük ( akinek ) ott a család.
Nekem ez most így mind összejött. Mégis találtam egy szabad órácskát, igaz sakkozni kellett a mai eseményeket, de mégis összejött, hogy horgászhassak. Ilyenkor persze nem a pontyos cuccot szedem össze, most is csak fogtam egy 1,80 hosszú botot és a műcsalis táskát GOOOO a vízpart. Sok esélyt nem adtam, hogy fogok valamit, de az érzés, hogy víz, bot, és a cserkelés. 
Gyors szerelés és már dobtam is az első nádfalat, 5-6 dobás semmi, megyek tovább, ilyenkor persze a tuti helyekre megy az ember, de persze, ha nem eszik a hal, vagy ott sincs akkor hiába. De most nem is a fogás élménye a fontos, inkább a kikapcsolódás, leakadni a minden napi zakatolásról. Ebben az átszellemült állapotban egyszer csak meghallod az a csobogást, amire vártál és tudod, hogy ott egy ragadozó. Vissza az első helyre, dobok és már vontatom is be a csalit, tőlem kb 4 méterre odavágott egy kis csuka, öröm és boldogság megvan az első, ekkor jött a fekete leves megindult fölfele, rázott kettőt a fején és elköszönt. Sebaj ott volt éreztem a halat :-)
Dobáltam még rá, de semmi, mentem tovább a bejáratott helyekre, még maradt 20 percem, erre hagytam a tutit, itt mindig ki lehet csalni legalább egy csukát. Első dobásra semmi, a másodikat közelebb dobtam egy nádfalhoz, lassan vontattam a csalit, már majdnem a lábam alatt volt a gumi, mikor oldalról megjelent egy kis csuka és ekkor egy vehemens nekiindulást láttam a haltól, majd oldalról rávetette magát és letorkozta. A csuka szájából csak a drót előke látszott ki, igazán erős kis csuka volt, jobban küzdött mint nagyobb társai szoktak, de szákolás után már foghattam is kezembe egy fotó kedvére.

Majd vissza az éltető helyére, had kergesse tovább az apró halakat. :-)
Sajna a gumi nem úszta meg ilyen könnyen, mivel letorkozta ez a csöppség ezt a 10cm-es gumit. Használtam már korábban is, de ekkora nyomokat még a nagyok sem hagytak benne, a horog átszakadt az oldalába és a farok rész is két helyen felszakadt, sajnos ennyi volt ennek a számomra csukás csalinak.

 
Szóval az ilyen apró örömök miatt szeretem a pergetést, nem kell, hogy rengeteg halat fogjak, mégis kizökkent a mindennapokból és felfrissülve élményekkel gazdagon tudok hazamenni.




2015. május 17., vasárnap

Ilyen szél még a mesében sincs

A mai pecáról túl sokat nem tudok mondani, talán csak annyit, hogy a viharos szélben match botos peca nem tartozik a kedvenceim közé. Láss csodát kaptam viharos szelet, imádtam. Azért sikerült kikönyörögnöm kilenc keszeget a vízből. Nem voltak kapitálisak, de élménynek talán nem is voltak rosszak. :-) 
Nagyon vártam a mai napot, kíváncsi voltam a Maros Dévér Speciál kajájára. Ezzel még nem horgásztam, egy tipikus karamellás Dévéres kaja színes apró pelletekkel, persze megturbóztam süllyedő Angol morzsával. Az időjárást nem sikerült megváltoztatnom ezért hiába a jó etetőanyag a pontos etetés, ha a víz elmossa az egészet.
Majd legközelebb!




www.palocpeca.hu

2015. május 2., szombat

Munkás május1.

Elég rég írtam, események történtek, de talán nem volt egyik sem olyan meghatározó, hogy két bővített mondattól többet érdemeljen.

Talán ez a május 1-i peca sem lesz a legkedvesebb emlékem, de mégis leírom azokat a gondolatokat amik akkor és utána összegyűltek.
Már nagyon vártam a süllő tilalom végét, mert számomra ennek a halnak a megfogása a legkedvesebb, ahogy a csontjaimon érzem mikor rávág a fenéken vontatott csalira. Előre megbeszéltük barátaimmal, hogy május 1 a Tiszáé és a pergetésé lesz. Géza jött a saját " jacht-jával " Zoli és én a Szabicsba béreltünk egy csónakot

és az Aranyosi sziget volt a találkozó pont. Géza már egy fél órája dobált mire mi oda értünk és az egy árva csuka megfogásán kívül nem volt neki semmi. Nem volt valami jó előjel. Megérkeztünk és bevetettük csalijainkat elsőre kicsit alul méreteztük a jig súlyát mert a 12gr-t nem sikerült lerakni, szerencsére a 14-15gr-os fejek már megálltak a sodrásban, 10-15 dobásonként újabb helyeket kerestünk, de mind sikertelenül próbálkoztunk. Két óra elteltével feltűnt, hogy a "helyi erők" fel s alá cikáznak a vízen amiből kezdtük sejteni, hogy ez a nap nem a halakról fog szólni, de nem adtuk föl. Becsorogtunk különböző mellékágakba, vallattuk az öblítő csatornákat, de még mindig nem mosolygott ránk a szerencse.
Igaz Gézának akadt egy Köves és egy Balin, de Zoli és Én nem találtuk a megfelelő helyet és csalit. A Tisza nem akarta megmutatni igazi arcát. Fél 11 körül úgy döntöttünk, hogy elkezdünk vissza csorogni a kikötőbe, de persze minden jónak mutatkozó helyet megpróbáltuk, ami egyre jobban lehangolt, hogy még a Balinok sem mozogtak, nem adtuk föl dobáltuk a vizet cseréltük a csalikat és semmi, fél egy körül értünk a VI-os öblítőhöz ahol tavaly még felújítások voltak, de annak előtte mindenki szerint egy halban nagyon gazdag hely volt. Géza már ott várt minket, de nem igazán volt boldog ( ott sem ment semmi ), beálltunk mellé, hogy megbeszéljük a stratégiát miként fogjuk ki a legnagyobb halakat, persze ez már csak egymás vérszívása volt. Elvoltunk csigázva, nem tudtuk mitévők legyünk, a helyi öregek is szomorúan csorogtak el mellettünk és szinte egy két keszegen kívül senki nem fogott semmit, kivéve kora reggel volt egy Harcsa és azt emlegette mindenki. Ne csak szóban horgásszunk elővettem egyik botom, és feltettem egy 5cm-es felszíni csalit, dobtam egyet tekertem, semmi, még egy, de semmi, mondtam is, ha most nem jön akkor gyerünk egy étterembe mert már éhes vagyok és amúgy is mit ülünk itt. :-)
Ekkor történt valami, dobtam tekertem és csatt, szerintem én voltam a legjobban meglepődve, hogy görbül a bot és a laza féket csak úgy húzta a hal. Tudtuk, hogy Balin lesz főleg, hogy akkora patáliát csinált, mintha egy kapitális cápa lett volna, jó színész volt a lelkem. Nem baj vissza tért az élet mindenki, hogy egyáltalán kapás van, plusz nem is a gyerek méretből való, JÓ nem is egy kapitális, de akkor is örültünk.
Fotó 100-as vigyorral, sőt készült egy nagyobb kép is viszont csak belső felhasználásra (vagy nem), majd a Bálintka mehetett vissza éltető helyére. Mindannyian újult erővel vetettük be magunkat a pecába, dobtuk húztuk csak az a bizonyos " Be a csali Ki a hal" (Aradi Tamás) dolog nem akart működni. Sebaj kaptunk egy pár óra erőt a továbbiakra, jöttünk mentünk csodás látványt kaptunk a helytől, Kárászok ívása, Jégmadarak játéka, igazi természet film élőben.
Ez így ment négy óráig mikor úgy döntöttünk, vége a napnak és már kezdett romlani az idő is, kikötöttünk, összepakoltunk majd közösen nyugtáztuk Ettől csak jobb pecát kívánhatunk magunknak.
Összességében egy munkás tavaszi napunk volt kevés szerencsével, de annál több vizuális élménnyel.